BUDAPEST, MAGYARORSZÁG

MEGNYÍLT A SZABADSÁG BÁSTYÁJA, EGY IDEÁLIS SZCIENTOLÓGIA-EGYHÁZ BUDAPESTEN

2016. JÚLIUS 23.

A budapesti ideális Szcientológia-egyház 2016. július 23-i megnyitója mérföldkő jelentőségű esemény Magyarországon a szellemi szabadság terén.

Magyarországon az évszázadok során számos monda és történet született – és a magyarországi Szcientológiának is megvan a maga története.

Az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején a totalitárius, ateista kommunizmus visszavonulót fújt Kelet-Európa és Ázsia jelentős részén. A szellemi értékekre kiéhezett magyarság – akárcsak a szovjet uralom miatt szenvedő többi ember – gyorsan az igazság és a vallás felé fordult. 1988-ban L. Ron Hubbard Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya című könyvének egyetlen példánya átjutott a vasfüggönyön, és egy mozgalmat indított el.

Most, több mint 25 évvel azután, hogy a Szcientológia megjelent Budapesten, a vallás megünnepelte egy ideális Szcientológia egyházi szervezet megnyitóját a történelmi városban. A budapesti már az ötvenkettedik ilyen a világon 2003 óta, és további 50 építése folyik egyre gyorsabb ütemben.

„Azt mondják, hogy az egész világ úgy ismeri a városotokat, mint a Szabadság fővárosát – mondta avatóbeszédében David Miscavige, a Szcientológia vallási vezetője. – A küzdelmetekről, melyet a szabadságért vívtatok, a Föld minden nyelvén írtak már. Azt is mondják, hogy amikor az emberek a szabadságra áhítoznak, akkor »Magyarország népévé« válnak.”

„Az egész világ úgy ismeri a városotokat, mint a szabadság fővárosát – mondta a Szcientológia Egyház vezetője, David Miscavige a budapesti ideális szervezet július 23-i megnyitóján, 3500 szcientológus és vendég előtt tartott beszédében. – És a küzdelmetekről, melyet a szabadságért vívtatok, a Föld minden nyelvén írtak már. Azt is mondják, hogy amikor az emberek a szabadságra áhítoznak, akkor »Magyarország népévé« válnak.”

Magyarország – központi földrajzi helyzete miatt – bőséggel kapott „látogatókat”. Az ezer évvel ezelőtti államalapítás és I. István megkoronázása után jöttek a tatárok, a törökök, az osztrákok, a németek és az oroszok. Egymást érték a háborúk, a válságok és a forradalmak, ugyanakkor virágzott a kultúra, és az idők során a neves zeneszerzők mellett a magyar konyha is nemzetközi hírnévre tett szert. A magyar középkor történelmi alakjai még nyugati szerzők regényeihez is ihletet szolgáltattak.

A Duna két partján fekvő Budának és Pestnek, majd később az egyesült Budapestnek gyakran fontos szerep jutott e történelmi események során. Bár nem volt mindig az ország fővárosa, Budapest napjainkban Magyarország kulturális, politikai és kereskedelmi központja, egyike Közép-Európa nagyvárosainak. Történelmi nevezetességei – a budai vár, a Halászbástya, a Lánchíd és számos további emlékmű – mellett most a szabadság új szimbóluma is itt áll sok ezer szcientológus közös munkája eredményeképpen.

A Szcientológia ideális szervezete Budapest forgalmas északkeleti részén található. A 6000 négyzetméteres épület a 13. kerületben, a város egyik főútvonala, a Váci út mentén helyezkedik el. Nem lehet nem észrevenni, mivel nyugati homlokzatán egy 25 méter hosszan húzódó SCIENTOLOGY felirat hirdeti a jelenlétét a naponta több mint 100 000 előtte elhaladó embernek.

David Miscavige úgy jellemezte a magyarságot és a megnyitó résztvevőit, hogy vágyakoznak a szellemi függetlenség után, és kiemelte, hogy a budapesti ideális Szcientológia-egyházzal ez elérhető.

Az egyház több mint 25 éve lett bejegyezve Magyarországon, és ennek az épületnek a megnyitója a vallás gyors növekedésének eddigi csúcspontja. Ezenkívül összesen több mint 30 misszió is található az országban, valamint Romániában, Szlovákiában és a Cseh Köztársaságban. Mindegyik szervezet képviselői ott voltak a megnyitóünnepségen részt vevő 3500 szcientológus és vendég között.

A magyar társadalom kiemelkedő személyiségei üdvözölték az egyházat új otthonában: dr. Komáromi István dandártábornok, Pest megye nyugalmazott rendőrfőkapitánya; Hekáné dr. Szondi Ildikó, Szeged város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának alelnöke; Debreceni Ágnes tanár, a minisztériumidíj-nyertes Gárdonyi Géza Általános Iskola alapítványának kuratóriumi tagja Dunaújvárosból; valamint az országos hírű regényíró, Nemere István.

„15 évvel ezelőtt felkerestetek. Azt mondtátok, hogy egy ország körüli maratoni futást akartok szervezni, hogy felébresszétek az embereket a drogproblémával kapcsolatban – mondta dr. Komáromi István az egybegyűlteknek. – Így aztán útjára indítottuk az első Drogmentes Magyarországért Maratont 2002 márciusában. Azóta elárasztottátok az országot az üzenetünkkel. Több mint 400 város és település lakói ismernek benneteket. Elajándékoztatok több mint 2 millió drogellenes füzetet. Egy egész nemzet ifjúságát inspiráltátok arra, hogy drogmentes életet éljenek!”

Debreceni Ágnes elmondta, hogyan formálja át az oktatás képét az Alkalmazott Oktatástan L. Ron Hubbard tanulási technológiájának használatával. „Nem sokkal azután, hogy tanítani kezdtem, problémákba ütköztem a tanulóim oktatásakor. Sok gyermeket »problémásként« bélyegeztek meg, illetve »tanulási zavarral« vagy »viselkedési zavarral« diagnosztizálták őket. Egy pedagógusnak szívszorító látni ezeket a problémákat úgy, hogy nem rendelkezik eszközökkel, hogy segíthessen. Azonban még ebben a sűrűsödő sötétségben is vannak, akik nem hajlandóak feladni, akik még azon dolgoznak, hogy felélesszék a reményt. És én ilyen emberekkel találkoztam a magyarországi Alkalmazott Oktatástannál.”

Magyarország egyik nemzeti sajátossága a kultúra és a humán tárgyak szeretete. dr. Szondi Ildikó visszaemlékezett arra, hogy a szcientológusokkal először a „Közéleti Kávéház” elnevezésű rendezvénysorozatán találkozott, ahol az emberek megtudhatják, hogyan tehetnek többet állampolgárokként. „Feltett szándékom megmutatni mindazt a jót, ami a városban történik, és ennek határozottan résztvevői önök, és különösen Az út a boldogsághoz – mondta. – Végül is, ki ne szeretne boldog lenni? Azonban, ami még ennél is fontosabb: úgy gondoltam, hogy erről másoknak is tudniuk kell. Úgy gondolom, hogy a magyarok útja a »Virágozz és prosperálj!« kell hogy legyen!”

Nemere István író a következőket mondta a Szcientológia Alapítójáról, L. Ron Hubbardról, aki maga is számos irodalmi műfajban alkotott maradandót: „L. Ron Hubbard azt mondta, hogy ő is csak egy ember, de mégis ő dolgozott ki egy ösvényt a szabadsághoz, amely nem túl meredek ahhoz, hogy végigjárható legyen. Az ő jóvoltából bárki – és nem számít, hogy mennyire okos vagy szerencsés, szegény vagy gazdag – magasabb szellemi állapotba kerülhet, mint amit valaha elképzelt. Úgy gondolom, hogy L. Ron Hubbard a jelenkor legnagyobb humanitáriusa!”


Az új budapesti ideális szervezet bemutatja látogatóinak a Dianetikát és Szcientológiát. Ez a Közönséginformációs Központban kezdődik: több mint 500 filmet tartalmazó bemutatópanelei segítségével megismerhetők a Szcientológia vallás hittételei és gyakorlatai, valamint az Alapító, L. Ron Hubbard élete és öröksége.

Az információs központ részletes tájékoztatást nyújt a Szcientológia által támogatott számos humanitárius programról, például a világméretű emberi jogi oktatókampányokról, a kiterjedt drogfelvilágosító, drogmegelőző és drogrehabilitációs programokról, az oktatási és tanulási központok nemzetközi hálózatáról, valamint a Szcientológia önkéntes lelkészekről, akik a világ legnagyobb független vészhelyzetkezelő csapatát alkotják.

A budapesti kápolna ad helyet a Szcientológia vallási eseményeinek, például az esküvőknek és a névadó ünnepségeknek, valamint a vasárnapi szertartásoknak és a közösségi rendezvényeknek is, amelyek felekezettől függetlenül bárki számára látogathatók. Az ideális szervezet számos előadó- és oktatótermet foglal magába, emellett pedig egy teljes emeletet szenteltek azoknak a szobáknak, amelyekben a Szcientológia-auditálást (szellemi tanácsadást) nyújtják.


A budapesti megnyitó az egyház elmúlt 12 havi töretlen növekedését erősíti – valójában megkoronázza az egyház terjeszkedésének utóbbi 10 évét, amely túlszárnyalja az elmúlt 50 év összesített eredményeit. A közelmúltban nyíltak ideális egyházak Atlantában, Milánóban, Tokióban, Bogotában és Bázelben is. Emellett az egyház az idén megnyitotta a Scientology Media Productionst, egy 2 hektáros területen működő, a legmodernebb technológiával felszerelt stúdiót Hollywoodban, ahonnan tévé, rádió, a nyomtatott sajtó, az internet, a közösségi oldalak és minden egyéb médium útján fogja a vallás üzenetét közvetíteni.

A szervezetek sora pedig tovább bővül majd, mert az elkövetkező évre újabb megnyitók vannak tervben Európa, Észak-Amerika, Ausztrália és Új-Zéland kulturális központjaiban.